Most már élheti a maga életétZávada Pál Milota című regényéről

Tóth Ákos interjúja

A könyvfesztivál legnagyobb érdeklődéssel várt köteteinek egyike Závada Pál Magvetőnél megjelenő Milota című regénye. A várakozás annak is szól, hogy az író előző könyve, a Jadviga párnája iemelkedő sikernek bizonyult, eddig körülbelül hatvanezer példányban kelt el, a műből filmet is forgattak. A Milota egy hetvenhez közeledő, a halálra készülő férfi és egy fiatal nő vallomásainak regénye. Závada öt évig dolgozott a könyvön. Ötévnyi csönd után egy új mű - komoly kockázatot jelenthet.
- Inkább valami megérkezés előtti izgalom ez, mint amikor utazik az ember – mondja Závada Pál. – Én elkészültem a könyvvel, most már élheti a maga életét, és ki tudja, kivel lesz szerencséje találkozni majd.
A Milota szerves folytatása a Jadvigának, még akkor is, ha a Jadviga szereplőivel történtek csak szegről-végről kapcsolódnak Milotáék sorsához - a kapcsolatot rokonivá inkább a mű szerkezete, a cselekmény helyszíne, valamint az aprólékosan föltárt társadalmi-szociológiai háttér teszi. Továbbá a szereplőket jellemző gyönyörűséges, archaikus nyelvhasználat, amire Závada – ahogy bevallja – tudatosan törekedett. Milota György – szemben a Jadviga szereplőivel, akik naplóba írják le gondolataikat – magnóra beszél, irracionálisan szép nyelven.
- Az erre vonatkozó megfontolásaim irodalmiak voltak – csak egy regény fiktív terében bizonyulhatnak logikusnak. Hiszen akár szociológiailag, akár józan ésszel nézve képtelenség, hogy valaki a tőle elvárhatótól ennyire kirívóan eltérő nyelven szónokoljon. Tetejébe ő azt állítja, hogy azért kell élőszóban kifejeznie magát, mert nem tud írni. De úgy készíti magnókazettáit, hogy újra és újra fölveszi, formálja, csiszolja a történeteket, hogy kiválaszthassa a sikerültebbeket. Pontosan olyan módon, ahogy ezt mi, akik szöveggel bíbelődünk, írásban szoktuk csinálni.
Mint ahogy Závada is. A Milotát öt éven át írta.
- A regényem Milotája viszont mindezt 1997 májusában produkálja – és ezek a „készre formált” megszólalásai kerülnek el a főhősnőhöz, Erkához, aki ugyanekkor válaszol erre írásban. De a fikció szerint ez megfordítva is így van: Milota összes beszédei ugyanúgy Erka följegyzéseire szóló feleletek. Egyébként bevallhatom, hogy valami sodró lendületű, elementáris mesélőkedvet szerettem volna megjeleníteni Milota szövegelésében – vállalva ennek minden rizikóját is. Másrészt fontosnak tartottam, hogy a regénynek legyen erős szerkezete, olyan rendje, amely maga is jelentéssel vagy bizonyos feszültséggel bír és elgondolkodtathat. Talán ezért is vonzódom a nagyobb formához – túl azon, hogy így minden mondat sokszor szem elé kerülhet, és több év alatt alaposan átformálódhat.
- A könyvet átlengi a nyugalom, valami rezignált bölcsesség.
- Lehet, hogy elbeszélőimben van ilyesfajta hajlam, ami kiütközik a mondataikon is. Ugyanakkor más fölidézhető példák talán épp az ellenkező irányba mutatnak. De hogy ne csak a hőseimre hivatkozzak, persze, az ember megpróbál önmagában valamiféle
harmóniára szert tenni. Ez néha nehezen, máskor meg könnyebben megy – nemcsak az életben, hanem az írás formájának vagy hangjának megválasztásában is, teszem azt. És jó, ha erre van elég idő és nyugalom. Ezen a könyvön addig dolgoztam, amíg ez is – és sokminden más is, ami kellett hozzá – nem lett végül elegendő.