A margitszigeti Holdudvar külső teraszán csaknem 30-40 néző várta Závada Pál felolvasását kerti székeken, nyugágyakon, hogy az irodalom élvezetének szenteljék a hétvége e nyugalmas napját. A hozzávetőleg másfél órás est alatt sétálók hada cövekelt le a terasz mellett, és hallgatózott figyelmesen, az elszántabbak letelepedtek a teraszt szegélyező padkán, vagy helyet foglaltak egy épp szabadon maradt puffon.

"A Kulákprés lapjain megelevenedik a Závada-regények történelmi háttere" - olvashatjuk könyvünk fülszövegében. Mint ahogyan a Závada-regények lapjain meg a Kulákprés történelmi-szociográfiai valósága válik eleven szépirodalommá. Présben van hát most az olvasó is (de mikor nem?): valóság és fikció, történelmi szociográfia és szépprózai koholmány szorításában. Kérdése ugyanis: lehet-e egyazon lelkülettel olvasni a kettőt? Egyfelől a Kulákprést, másfelől a Jadviga párnáját, a Milotát és A fényképész utókorát? A Magvető Könyvkiadó szerint valószínűleg lehet. Hiszen újra megjelentette Závada 1986-os szociográfiai monográfiáját, amely egyébként már 1991-ben is, tehát jóval a szépirodalmi művek előtt, újra napvilágot látott, és amelyet a szerző ezúttal, 2006-ban némiképp át is szabott. Ahogyan arról a kettős előszóból is értesülhetünk. Története van tehát a történelmi szociográfiának, változ(tat)ás- és befogadástörténete, amelynek legújabb, 2006-os fejezete mintha részben az alakuló szépirodalmi életművön belül tájolná be, helyezné el Závada egykori szaktudományos munkáját. Legalábbis a kiadói fülszöveg erre enged következtetni. De mire következtethet az olvasó?

A NetZeitung recenziója Závada Pál regényéről 2006. 09. 08.

A német kritikus kiemeli a regény többszólamúságát, a nagy művészi ambícióval megirt, erőteljes karakterét és azt, hogy a szerelmi történet két generációra visszanyúló történelmi korszakot is magába foglal. Szerinte Závada ezzel a könyvével felzárkózott a legjelesebb magyar alkotók, Esterházy és Kertész mellé.

Mit látunk, ha belenézünk a regény kínálta objektívbe?
Első pillantásra kortörténetet, nagylátószögben, a magyar nép egy zivataros évszázadából, némi romantikával fűszerezve. Mindezt jobbára főhősünk, Koren Ádám sorsának tükrében, aki végigbukdácsol negyven év történelmén. Ez még nem is lenne olyan rendkívüli, végtére is olvashattunk már hasonlót (lásd pl.: Kukorelly Endre: Tündérvölgy, Vámos Miklós: Zengazének, Németh Gábor: Zsidó vagy? , korántsem a teljesség igényével…). Mégse lehet sem az utóbbiakat, sem e regényt besuvasztani holmi „kisfiúsemlékezős” skatulyába.
Nem lehet, mert Ádám története keretekbe és paszpartukba van belefoglalva, olyanokba, amik egyszersmind feltűnőbbé válhatnak magánál a portrénál.

A Magvető azzal ajánlja Závada Pál legújabb könyvét, hogy általa az olvasók történelmi hátteret kaphatnak az író regényeihez. Értem a célzást, mégis úgy módosítanám: egy újabb regényt vehetnek a kezükbe; olyant, amelyben a szokásosnál kisebb teret kapott az írói fantázia, és nagyobbat az a valóság, amelyet – igen helytelenül – akkor nevezünk „szomorúnak”, ha száraz, szikár, illúziók nélküli.
Mert igaz, hogy a szigorú műfaji besorolást tekintve a Kulákprés szociográfia, falu- és családtörténet; és igaz az is, hogy a történelmi idősáv, amelyet lefed – 1945-től 1956-ig –, le van fedve a regények által is.
De még az is igaz, hogy e lefedések számos vándormotívumot tartalmaznak: a regényekben felbukkanó nevek, alakok, sőt, események a Kulákprésben mind „igaziak”. (Helyesebb lenne persze fordítva mondani, hiszen így történt: a szociográfia egyes részletei regényszereplőkké lettek.) A könyvnek ez a legújabb, a harmadik kiadása – a korábbiak: 1986, 1991 –, és nem véletlen, hogy formáját tekintve a regényekre hasonlít; kemény kötésű, nagy alakú, a borítót Pintér József tervezte. A barnás-foltos háttér közepén régi családi fotó: Závada Pál, az író nagyapja, Lehoczky Mária, az író nagyanyja, és – akkor még – ifjabb Závada Pál, az író apja látható rajta. Két börtönviselt felnőtt – ekkor még a börtön előtt –, és egy kiskamasz.