Irodalom és könyvkiadás a Nobel-díj után

Beszélgetés a 74. Ünnepi Könyvhét előtt, a X. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál után

Mivel az év könyvkiadója a Magvető lett, Kertész Imre magyar kiadója, ezért az első meghívott, akit kiszemeltünk erre a beszélgetésre, Morcsányi Géza, a Magvető igazgatója. Kerestünk egy népszerű Magvető-szerzőt is, ő Závada Pál, a Jadviga párnája és a Milota című sikerkönyvek írója. A harmadik meg természetesen Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatója, hiszen az MKKE szervezi az Ünnepi Könyvhetet és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált is. A beszélgetést a Budai Liberális Klubban Eszéki Erzsébet vezette.
- A korábbi könyvfesztiválokon is mindig sokan voltak, eddig is örömteli volt látni, hogy 50-60 ezer könyvbarát jön el, vásárol, beül a beszélgetésekre, de a mostani négy nap mégis más volt. Valami boldog állapotot lehetett érzékelni.
- Zentai Péter László: Ez a hazai könyves szakma legnagyobb nemzetközi rendezvénye. Majdnem minden magyar könyvkiadó felvonul itt, s több mint 400 újdonságot időzítenek ekkorra a kiadók. Most fontos állomáshoz érkeztünk, az országos napilapok a címoldalon adtak hírt arról, hogy könyvfesztivál van Budapesten.
- Závada Pálnak nincs éppen új könyve, de mosolygó arccal bukkant fel ott-ott. Szerinted is más volt ez a fesztivál, mint mondjuk a tavalyi?
- Závada Pál: Más, mert nem volt új könyvem. Tavaly meg volt. A fesztivál jelentőségét akkor kezdtem észrevenni, amikor azt láttam, hogy Morcsányi Géza fontos könyvek megjelenését időzíti ekkorra, és már nemcsak az Ünnepi Könyvhétre készül. Amikor az Esterházy Harmonia Caelestise szintén a könyvfesztiválra jelent meg, és hatalmas sikerű felolvasásnak lehettünk a tanúi. Addig tulajdonképpen úgy gondoltuk, ez vásár, amelyen a kiadók mutatkoznak be a kereskedőknek. De hogy ez az Ünnepi Könyvhét mellett az írók újabb jelentős bemutatkozási fóruma is, az egy-két évvel ezelőtt vált egyértelművé számunkra. Bár a Budapest Kongresszusi Központ nem ideális helyszín, mégis rengeteg az érdeklődő. Ez egészen megható.
- A temérdek jó program láttán az ember csak sajnálhatta, hogy nem tud egyszerre több helyen lenni. Két helyszínhez már elég edzettek vagyunk, az ember kisurran az egyik teremből, átmegy a másikba, de három-négy érdekes esemény egyszerre? Az már a lelkes könyvbarátnak is sok…
- Zentai Péter László: Már nincs ott olyan hely, amelyet be ne építenénk ilyenkor. De itt kell maradnunk, bármennyire szűkösen vagyunk is, amíg alkalmasabb helyszín nem lesz Budapesten. Závada Pál mondataihoz csak annyit fűznék hozzá, hogy ezt a rendezvényt tudatosan nem vásárnak, hanem könyvfesztiválnak neveztük el. Éppen azért, hogy ne csak a könyves szakemberek találkozzanak, hanem az írók és az olvasók is. Az idén 245 rendezvényt bonyolíthattunk le három és fél nap alatt. Valóban szinte megható volt látni ezt a hatalmas érdeklődést. És mintha több lett volna a fiatal. A dedikálásokon, a programokon is. Ebben segíthetett nekünk az is, hogy az írott és az elektronikus sajtó is sokat foglalkozott most a fesztivállal – talán ez tényleg Kertész Imre Nobel-díjának köszönhető.
- Végül is mennyien voltunk a könyvfesztiválon? Elegen, az biztos, mert ott mozdulni alig lehetett.
- Zentai Péter László: Az adataink szerint 58 ezren fordultak meg, két éve volt a csúcs, akkor 60 ezer látogatót regisztráltunk, de itt ennél több ember tényleg be se férne.
- A könyvfesztiválnak minden évben van egy világhírű író díszvendége. A Nobel-díj után sokan leírták, hogy Kertész Imrét kevésbé ismerték és tisztelték itthon, mint például Németországban, de az egyesülést nem érheti vád: 1997-ben Kertész Imre volt a fesztivál díszvendég, s ő vehette át a Demszky Gábor által alapított Budapest Nagydíjat. Előtte és utána is csak külföldi hírességek voltak, most például Mario Vargas Llosa.
- Zentai Péter László: Imre a 90-es évek közepén a Sorstalanság új német fordításával fergeteges sikert aratott Németországban. A Frankfurti Könyvvásáron járva egyszer a polgármesteri hivatal előtt mentem el, ahol nagy tömeg állt. Esett az eső, s több százan ott ácsorogtak ernyővel a kezükben, a kivetítőkön néztek valamit. Majd láttam, hogy a zsúfolásig megtelt Rathausban, no meg kint, az esőben több százan Kertész Imrét hallgatták, aki felolvasott a Rathausban. Ez döbbenetes élmény volt számomra. Azt érzékeltük, hogy Kertész Imrét megsüvegelik az emberek Németországban. Mi, akik éppen a Frankfurti Könyvvásár legendás igazgatója, Peter Weidhaas szakmai segítségével szerveztük meg a budapesti könyvfesztivált, úgy gondoltuk, Kertész Imre személyében egy nagyon komoly magyar írónak adhatjuk a fesztivál nagydíját.
- Büszkék lehettek erre. Az MKKE nem most fedezte fel és ismerte el Kertész Imrét.
- Zentai Péter László: Büszkék is vagyunk rá. Már akkor is nagyon büszkék voltunk – nem magunkra, hanem Kertész Imrére.
- Ha már Kertész Imréről beszélünk: Závada Pálnak mit jelent most Magvető-szerzőnek lenni? Mást, mint korábban? Egyáltalán: te kopogtattál Morcsányi Gézánál? Vagy ő hívott a Magvetőhöz?
- Závada Pál: A legjobb kiadó, persze, hogy jó ott szerzőnek lenni… Megtiszteltetés volt nekem már az is, amikor Morcsányi Géza először érdeklődött. Részletet olvasott valamelyik folyóiratban a Jadvigából, és megkérdezte, hogy ez regény lesz-e, mert őt ez érdekelné. Akkor még friss igazgató volt itt, de már látszott, hogy itt rang szerzőnek lenni. Azóta még inkább az. Nagyon jó írók, költők gyűltek össze. Nem lep meg, hogy az ennél a kiadónál megjelenő könyvek nemcsak díjakat szoktak kapni, hanem az olvasók körében is népszerűek.
- Azért azt érdemes elárulni, hogy Morcsányi Géza a magyar könyvkiadás legválságosabb időszakában, a 90-es évek közepén vállalta el a Magvető vezetését. Normális esetben ilyet nem nagyon tesz az ember…Mindenesetre a valahai két nagy állami irodalmi kiadóból a Szépirodalmi kimúlt, a Magvető él és virul. Előbb Závada Páltól szeretném hallani: szerinted mi Morcsányi Géza titka?
- Závada Pál: Tud olvasni. Nagyon jó szeme van. Érzékeny ember, ő maga is avatott szerkesztő, sőt, kiváló dramaturg. Ráadásul igen szeretetreméltó ember – ez sem elhanyagolható szempont. Kitűnő szervező is, jó munkatársakat választ, jó ízlése van, olyan valaki, aki bizalmat tud ébreszteni mindazokban, akik vele dolgoznak. Az én kiadóm…
- Géza, miért vállal el az ember egy, a csőd szélére jutott szakmában egy, a csőd szélére jutott kiadót?
- Morcsányi Géza: Kalandvágyból. Vagy meggondolatlan, percnyi fellobbanásból. Elmúltam negyven, éppen meguntam azt, amivel előtte foglalkoztam, vissza akartam menni a színházba dramaturgnak, s akkor kaptam egy telefont Esterházy Pétertől. A helyzet komolyságát és komolytalanságát jellemezte, hogy ő, az egyik legnagyobb kortárs író szabad kezet kapott a kiadó tulajdonosaitól. A helyzet valóban komoly volt, mert tényleg a csőd szélén állt a cég, s komolytalan, mert a tulajdonosokat már annyira nem érdekelte, ki vállalja el ebben a helyzetben a kiadó vezetését, hogy azt mondták Esterházynak – aki Magvető-szerző volt korábban is –, kerítsen valakit, akiben ő megbízik. Először nemet mondtam, aztán azt gondoltam, végül is egyszer él az ember. Belevágtam. Sorozatosan nagy-nagy szerencsénk volt. Esterházy épp akkor írt egy új könyvet, ami vékony volt. Márqueztől is éppen egy vékony könyv jött, így mindjárt a legsúlyosabb csőd széléről sikerült egyet odébb lépnünk.
- Závada Pál: Azért azt magyarázd el, miért volt fontos, hogy a két nagy siker – az vékony kötet volt?
- Morcsányi Géza: Az jó, ha egy könyv sikeres és vékony…
- Závada Pál: Szerencsére ezt nekem még sose mondtad.
- Morcsányi Géza: Az is nagyon jó, ha egy könyv sikeres és vastag.
- Závada Pál: Miért jó, ha vékony?
- Morcsányi Géza: Azt a veszélyes mondatot kell mondanom, hogy a magyar könyvárak még mindig alacsonyak. Természetesen nem az olvasók pénztárcájához, hanem a költségekhez képest. Nyolc évvel ezelőtt tizedannyiba kerültek a könyvek, mint most, de nyilvánvaló volt, hogy az irodalmi könyvkiadásnak csak akkor van esélye a megmaradásra, ha sikerül a könyvek árát közelíteni a reális árakhoz. Volt egy határ, amit az ember mindig érzékelt, meddig lehet árat emelni. Egy vékony könyvnél kevesebb az előállítási költség, tehát több marad a kiadónak. Mert egy vastag könyvnél se lehet annyival drágább az ár, mint amennyivel egy négyszer-ötször vaskosabb kötet előállítása drágább. Tehát az volt az óriási szerencsénk, hogy az Egy nő és a Szerelemről és más démonokról vékony könyv volt.
- Ezek után jött a Jadviga párnája, amelynek a megjelenésekor plakátokat készíttettél, s az Ünnepi Könyvhéten tele volt a Vörösmarty tér a Jadviga plakátjaival. Ez nem volt még akkor szokásos. Mert az értékeket megjelentető kiadók nem képesek kipréselni a pontosan kicentizett, szűkös költségvetésből némi pénzt a könyv reklámjára. Igenis hirdetni kell, mert másképp nem jut el a könyv ahhoz, akinek íródott. Azóta mások is készíttetnek plakátokat…
- Morcsányi Géza: Megnéztük, mennyibe kerül normál hirdetési helyekre kiragasztatni. Kiderült, hogy még a legkedvezőbb engedményekkel se tudjuk kiragasztatni, így csak néhány könyvesboltban volt, a Vörösmarty téren. Nem volt olyan sok helyen. De hogy többet jelentett önmagánál, az biztos. Ezért kínos ez a könyvár kérdés, mert a bevételből kell arra is jutnia, hogy az ember plakátot készíttessen. Két eset lehetséges, vagy megéri, vagy nem. És ezt soha nem lehet igazolni, hogy annak volt-e a következménye a siker. A Terézanyuval együtt még három másik könyv volt, amely ugyanakkora mennyiségű reklámot kapott akkoriban, hasonló helyeken, s a másik háromnak már én se tudom a címét.
- Akkor mi számít? A véletlen?
- Morcsányi Géza: Bizony, a véletlen. Döntő mozzanat az, hogy amikor azt mondod valakiknek: te ezt el kell olvasni. Ennél jobb módszer nincs.
- A Jadvigánál éppen az volt nagy eredmény, hogy a rendszerváltás után az első hatalmas irodalmi siker volt, amely nem médiasztár kötete, nem valami limonádé. Pikáns témájú ugyan, de irodalom.
- Morcsányi Géza: És már túl vagyunk a 70 ezer eladott példányon. Ez volt az első, de most már van több. És jönnek is még irodalmi értékek. Tavaly nyáron a médiasztárokról magukról átkerült a figyelem az ő szakácskönyveikre. De a legutóbbi években igazi irodalmi értékeke is nagy sikereket képesek aratni.
- Pali, Te hogy élted meg a sikert? Nehezebb volt a következőt megírni ezzel a teherrel? Vagy ellenkezőleg: inkább szárnyakat ad? Vagy ilyesmivel egyáltalán nem törődik az ember, amikor egyik könyvön túl van, s a következőn dolgozik már, ott ül az asztalánál, s konkrét mondatokkal bíbelődik?
- Závada Pál: Pontosan erről van szó. Ezekről mindről. Nehezebb, mert az ember csak észlel valami várakozást, és ha belegondol ebbe, akkor ez nyomasztja, tehát jobb nem belegondolni. Ugyanakkor mégiscsak van valamiféle bizalom, amit ilyenkor érezhetünk, és csak jobb úgy leülni dolgozni, ha tudjuk, egyszer már sikerült. De legjobb az egészről tudomást se venni. Amikor az ember leül írni, akkor mindezzel nem szabad törődni. Akkor bizony konkrét mondatokkal kell bíbelődni. Írás közben zsákutca lenne olvasóra gondolni. Az olvasónak nincs helye az írószobában. Amikor viszont elkészül a könyv – az már persze más, akkor én is kíváncsi vagyok az olvasóra.
- Ha már sikerkönyvekről beszéltünk azért is örömteli volt a jubiláló könyvfesztivál, mert érződött a könyvpiaci siker. Pedig a 90-es évek közepe táján, rendkívül válságos évek után már úgy nézett ki, összeomlik a könyvpiac. Aztán 1996-97 táján ez átfordult, és 1997 óta minden évben az inflációt meghaladó mértékben nő az éves könyvforgalom. Tavaly 17 százalékkal nőtt 2001-hez képest.
- Zentai Péter: A siker annak köszönhető, hogy a magyar könyvkiadás szereplőinek sikerült megőrizniük az igényes olvasókat. A magyar könyvkiadás szereplői önerőből felépítették a saját piacukat. Csomó elhivatott ember időben megtanulta, hogy üzemszerűen működtesse a cégét. És voltak szép számmal, akik nem a gagyit választották, tehát nem azt, hogy egymással felcserélhető könyvek tömegét adják ki. Nem adták fel, hogy minőséget jelentessenek meg. Azt is megtanulták, hogy meg kell szerkeszteni, igényes kivitelben kell elkészíteni a jó könyveket. A másik döntő elem a kiadók által sokszor szidott könyvkereskedelem. Jött a könyvesboltok privatizációja, az üzletek kétharmadát magánosították a rendszerváltás tájékán. Most elmondhatjuk, hogy soha ennyi jó minőségű, széles választékot nyújtó, igényes könyvesbolt nem volt még ebben az országban, mint most: több mint 700. De a legörvendetesebb, hogy a könyves sikerlistákon folyamatosan ott vannak a magyar írók. Ha megnézzük az éves összesítést, vagy akár a nagykereskedelmi láncok havonta közreadott sikerlistáit, akkor annak a nemzetközileg szinte példátlan dolognak lehetnek tanúi, hogy egy 15-ös sikerlistán a magyar irodalom több szereplője is jelen van – és nem egy-két hónapig. Esterházy Péter, Závada Pál könyvei iránt folyamatos az érdeklődés, de elmondhatjuk ezt például Szabó Magdáról, Janikovszky Éváról, Lázár Ervinről. Bizony, nálunk, igazi irodalmi értékekkel lehet üzleti sikert aratni. Ez volt a legjobb üzenet, amit a könyvkiadás szereplői kaphattak, ezért mindenki hálás lehet a magyar olvasóknak.
- Závada Pál: Amikor Kertész Imre megkapta a Nobel díjat, és a magyar olvasók többszázezres példányszámban vitték a Sorstalanságot, ez engem igazán meghatott. És nagyon jól esett, hogy igazi hazafi módjára viselkedtek, ahogyan ezt titkon reméltem is tőlük.
- Géza, eddig hány példányban fogytak el Kertész Imre kötetei?
- Morcsányi Géza: A Sorstalanság közel 290 ezer példányban, az életműsorozat másik hat kötete 30-40 ezer körül mozog – egyenként. De szerencsére még mindig töretlen az érdeklődés.
- Az jutott ugyanakkor az eszembe, hogy Te néhány évvel ezelőtt azt mondtad, hogy szakkönyv kiadó vagy, speciális szakkönyvkiadó, mert szűk olvasói rétegeknek szóló szakkönyveket adsz ki, kortárs irodalmat. Ezt most is így tartod?
- Morcsányi Géza: Már nem tudom. Ezek a sikerek persze csodaszámba mennek. Ezeket nem lehet előre tudni, a legjobb akarat mellet is lehet nagyokat bukni, még a legnagyobb szakértelem mellett is. Egy kortárs magyar szerzőnél a normális, amivel számolni lehet, az, hogy ha három-négy ezer példány fogy el a művéből – ha neve van. Ha nincs neve, akkor 500. Aztán nagy nehezen eléri a 750-et. A normál kortárs regény 1000-1500 példányban fogy el. Ha valamilyen módon úgynevezett kultuszkönyv lesz belőle, akkor eléri a 2000 példányt.
- Ilyen lett Varró Dániel Bögre Azúr című kötete, amely szintén a Magvetőnél látott napvilágot, elsőkötetes szerzőről van szó, s versekről, mégis elképesztő siker lett belőle.
- Morcsányi Géza: Varró Danit véletlenül hallottam egy felolvasáson, olyanon, ahol a közönség megtöltötte az Új Színházat. Kijött egy kedves fiatalember a színpadra, felolvasott két verset, mulatságosak, gördülékenyek voltak, és ez a 5-600 ember tombolva ünnepelte. Akkor azt gondoltam, hogy felhívom Varró Dániel, hátha van egy kötetnyi verse. Irodalmi szempontból biztosan lehetett volna várni egy érettebb kötetre, de valami azt súgta, hogy az a báj, ami ezekből a versekből áradt, hiánycikk a kulturális piacon. Ez be is jött, már több mint 6 ezer példányt adtunk el a belőle. Ez több mint kultuszkönyv, mert verseskönyv és elsőkötetes költő esetében ez az érdeklődés fantasztikus.
- Závada Pál: Azért az lenne a normális, ha az írónak ilyesmivel nem kellene törődnie. Ha az ember a saját irodalmi céljainak engedelmeskedhetne, nyugodtan dolgozhatna. Fontos lenne valamilyen formát találni a világnak arra a legtermészetesebb esetére, hogy az ember tehesse a dolgát – hogy tehát az írók is úgy űzhessék a hivatásukat, hogy meg tudjanak élni. Hogy ne függjön attól a létük vagy nem-létük, hogy sikerül-e sikerszerzőkké válniuk. Ehhez olyan ösztöndíjrendszerre lenne szükség, amely lehetővé teszi azt, hogy tehetséges alkotók azzal töltsék az idejüket, amire az való. És meg is kaphassák azt az összeget, amit megpályázhatnak.
- Ha már Te hoztad szóba, csak megkérdezem: mi a csodából él egy regényíró? Aki ráadásul egy-két, olykor sok éven át ül az íróasztalánál, s egyetlen művet ír.
- Závada Pál: Nem magamról beszélnék elsősorban, hanem azokról a barátaimról és kollégáimról, akik szintén megérdemelnének széleskörű olvasói érdeklődést, mert kitűnő írók – mégis nyomorognak. Van, aki éhbérért fordít, cikket ír, szöveget gondoz, szerkeszt – ha van rá alkalma, bedolgozik, irodalmi segédmunkát végez. Tudni kell, hogy az egységnyi munkára-időre eső bér talán sehol nem ilyen alacsony, mint a mi szakmánkban. Aki szerencsésebb, darabot vagy forgatókönyvet tud írni, esetleg állandó rovatot vállal valamelyik újságban.
- Morcsányi Géza: A magyar könyvkiadás azért tart itt, ahol tart, mert mérhetetlenül kegyetlen módon, a rendszerváltás után nem sokkal kilökték a piacra. A kulturális ágazatok közül elsőként, voltaképpen máig egyetlenként. Teher alatt nő a pálma, mondhatjuk erre. Rendkívül aránytalan a támogatások megoszlása. Lehet, hogy a színházi, a filmes, a képzőművészeti életben is sok mindenki nyomorog. De a könyvkiadás aránytalanul kevés támogatást kap. Ha bővebb támogatási rendszer jönne létre, és nem lenne a könyvkiadás nettó adóbefizető, akkor talán el lehetne képzelni egy igazságosabb rendszert, amelyben az íróknak kevesebbszer kellene méltatlankodniuk amiatt, hogy nem tudnak megélni. Kiadóként úgy vélem, hogy ez az írókkal szemben méltánytalan.
- Zentai Péter László: A magyar könyvkiadást nem érdemes csupán a forgalmi adataival jellemezni. Ez egy hatalmas szellemi terület, a könyv a magyar értelmiség számára a legfontosabb megnyilvánulási terep. Ez a roppant szerényen fizető könyves szakma még egyben az egyik legfontosabb egzisztenciális tere a magyar értelmiségnek, ezt a magyarországi kultúrpolitikának mindezidáig nem sikerült felfognia. Nem kellene különleges támogatási rendszereket kitatlálni, mert ezek működnek hozzánk hasonló léptékű, ésszerűen gondolkodó országokban, amelyeket skandináv országoknak szokták hívni. Az úgynevezett skandináv modell nem a piacba történő beavatkozást jelenti, hanem azt, hogy állami és önkormányzati tulajdonban vannak a könyvtárak, amelyek számára a teljes éves könyvpiaci forgalomból a könyvek 8-10 százalékát szokták megvásárolni. A magyar könyvpiac forgalma meghaladja az 53 milliárdot, ez azt jelenti, hogy 3-4 milliárd forintot kellene fordítani arra, hogy a könyvtárakba eljussanak az új könyvek. Körülbelül egy millió példány jutna el egy évben a könyvtárakba. Gyakorlatilag minden könyvből 400-500 példány, tehát a kiadók is jóval többet nyomtathatnának, több bevételük keletkezhetne, amiből tisztességesebben meg tudnák fizetni a szerzőket. Ma viszont a könyvtárak az újdonságok töredékét sem képesek megvenni. Ami az ösztöndíjat illeti, megint csak lépték és mérték kérdése: a Nemzeti Kulturális Alapprogram egy esztendőben a kortárs magyar íróknak mindössze 30 millió forintot oszt el. Itt olyan kulturális tömeg működik, amely támogatásra szorulna.
- Közben pedig az Európai Unió átlagát tekintve messze nálunk a legmagasabb a könyveket terhelő áfa: 12 százalék.Egyedül Dániában 25 százalék, s ha ezen skandináv országot kivesszük az adatsorból, akkor azt látjuk, hogy az EU átlaga 4 százalék körül mozog. Egyébként Lengyelországban, Litvániában is 0 százalék, Cseh- és Észtországban 5 százalék.
- Zentai Péter László: Erősen túladóztatott nálunk a könyvkiadás, amelyiknek ráadásul egy olyan kultúratámogatási alaptól, a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól kell pályázati úton pénzt elnyernie, ahova minden könyv után egy százalékot kulturális járulékként be kell fizetni. Tehát tulajdonképpen a könyves szakma segíti saját magát… Ez a terület belekényszerült, hogy piaci körülmények között működjön és önerőből megtette azt, amit megtehetett. A könyvkiadás, akár a tartalmát, akár piaci helyzetét nézve sikerágazat. A kulturális politikusainkban ez úgy rögzült, hogy akkor nem is kell itt segítség. Én már egyre kevésbé gondolom azt, hogy hencegni fogok a magyar könyvkiadás eredményeivel, mert úgy érzem, ez a visszájára fordult. A miénk az egyetlen kulturális ágazat, amelyik piaci alapokra helyezte magát, a könyvkiadás. És ez sajnos nem köztudott.