Závada Pál: A nulláról kell elindulni

A napokban jelent meg Závada Pál legújabb, Janka estéi című, három színdarabot tartalmazó kötete a Magvetőnél. Nem előzmények nélkül, már ami a szerzőhöz köthető rádiós és színpadi adaptációkat illeti, mégis első drámaköteteként. A Litera nem habozott, hogy megkeresse, és megkérdezzen tőle néhány fontosnak vélt részletet.

A szépírás óriási, szabad terében

Kinde Annamária interjúja


Interjúidból azt olvastam ki, hogy tulajdonképpen szabadság-igényed vitt a szociográfiától az irodalom felé. Kielégíti-e ezt az igényt jelenleg az írói munkád?

Nagyváradi ested alkalmával hosszan faggatott téged Kőrösi P. József Tótkomlósról, a tavaly harmadik kiadásban megjelent Kulákprés kapcsán is. Kérlek, mondd el az Erdélyi Riport olvasóinak, mit jelent ma számodra a szülőhelyed, milyen a viszonyod az ottani emberekkel?


Czesciej byvales, synku, w Polsce niz na Wegrzech,z Pálem Závada rozmawia Elzbieta Cygielska

Elzbieta Cygielska interjúja


- Rég volt akkora sikere magyar író könyvének, mint a Jadviga párnájának, az Ön első regényének, amely 1997-ben jelent meg, s azóta vagy húsz utánnyomás fogyott el belőle. S nemcsak az olvasók szerették meg, de szakmai körökben is valóságos beszédtéma volt sokáig. De Ön már a szociográfiájával is sikert aratott, mert két kiadás ebben a műfajban ritka eset. Milyen körülmények befolyásolták pályájának kezdetén, illetve ennél is korábban: mit kapott útravalóul a családjától, a környezetétől?


„Nem bántam volna valami konok kis botrányt”

Szántó T. Gábor interjúja


Sokan és sokat beszélnek a múltfeldolgozás szükségéről. Született egy könyv, amely megteszi, amit lehet. Závada Pál A fényképész utókora című regénye írói számvetés a 20. századi Magyarország talán legnagyobb társadalmi drámáival, amelyek szereplőik személyes sorsát is alapvetően befolyásolják.

– Néhány évvel ezelőtt egy baráti társaságban arra terelődött a szó, hogyan fog kimozdulni a magyar próza a történet-relativizáló, átélhető karaktereket nélkülöző világából. S akkor valaki azt mondta, a személyesség és a kisebbségi nézőpont lehet e megújulás hordozója: etnikai- vagy életmód-kisebbség, de mindenképpen olyan, amely kívülről, oldalról látja, láttatja a valóság fősodrát.

A te regényed, A fényképész utókora személyes is, kisebbségi nézőpontot is hordoz, de vajon egyetértesz-e az állítással?


Répa, retek, rasszizmus

Filip Gabiella interjúja


Személyesen is mélyen érintve

Nádra Valéria interjúja


Závada Pál kivételes ellenpéldája annak a gyakorlatnak, amely a magyar irodalomban szinte a kezdetek óta fennáll, hogy írót-költőt életében megbecsülni – pláne érteni – nem szokás, műveinek pedig alig van közönsége. Az az író, aki nem így jár, a szakma, a “beavatottak” szemében rögtön gyanússá válik, az irodalom terepéről átutalják a bestsellergyártók, a sikervadász mesteremberek körébe.

- Talán magával fordul elő első ízben, hogy ez nincs így: javítson ki, ha tévedek, de úgy tűnik, magát elfogadja, elismeri a szakma, a mai magyar prózaírás és költészet kiválóságai méltatják (sőt, Parti Nagy Lajos például regényeinek szerkesztőjeként vállal kezességet a színvonalért), másfelől pedig könyvei több kiadást szoktak megérni, “közönségolvasmányként" is beválnak, s végül, de nem utolsósorban a hivatalosság sem fukarkodik elismerésekkel: Závada Pál jóformán minden létező irodalmi díjat megkapott, szakmait, államit, magánalapításút egyaránt. Tegyük hozzá: nem évtizedes késéssel, nem aggastyánként vagy a halálos ágyán, ahogy ez már nálunk – sajnos – szokás, hanem jókor, visszaigazolásként, önbizalom-erősítő szerként.


Szincsok György interjúja

A Jadviga párnáját sokan a regény sodró lendülete és sajátos stílusa miatt szerették. A Milotáról kevesebbet írtak a kritikusok, ám sokan dicsérték a regény eredetiségét. A fényképész utókora is meglehetősen sajátos módon közelít az elmúlt évszázad történelmi eseményeihez és emberi kapcsolataihoz. Nekem úgy tűnik, a regény struktúrájának folyamatos megújítását tartod egyik legfontosabb feladatodnak.

A Kossuth-díjat azután kaptad meg, hogy megjelent regénytrilógiád utolsó darabja is, A fényképész utókora. Ez az elismerés lezárása egy korszaknak, esetleg egy új időszak kezdete életedben, illetve alkotói pályádon?

Miközben tényleg örülök a díjnak, valójában nem tudok erre a kérdésre válaszolni. Tudni kéne hozzá, mit írok legközelebb, vagyis a jövőbe kéne látni. Az ilyesmi ugyanis – hogy tehát a legutóbbi könyvvel tényleg lezárult-e valami korszak, vagy sem – csak utólag dönthető el. Ez jelenti azt is, hogy a fejemben gomolygó munkatervek közül még nem választottam, és eldönti azt is, hogy ez a kitüntetés pusztán protokolláris értelemben jelent-e majd választóvonalat (tudniillik hogy innentől fogva már nem fogok díjakat kapni), vagy valami tényleg változik majd a pályámon is.


A siker forgandó

Hamvay Péter interjúja


A Jadviga párnája megjelenése után egykönyves szerzőnek nevezték, a Milota után most megjelent A fényképész utókora című regénye – ezzel lezárul a történet? Mivel folytatódik az életmű?

Mit jelent Önnek ez a díj és általában az állami elismerés?


”Tótkomlósra mindig jó hazatérni”

Beszterczey Judit interjúja


Legnépszerűbb szépirodalmi szerzőink egyike. Legújabb könyve, A fényképész utókora a könyveladási listák éllovasa. Március 15-én átvette a legrangosabb magyar kitüntetést, a Kossuth-díjat. A tótkomlósi születésű Závada Pállal elismerésről, kötődésről és az atyai jóbarátokról beszélgettünk.

— Idejében kapta meg a Kossuth-díjat?