Ferch Magda: Talált tárgyak

Tótkomlós kiterjedt település Békés megyében. Határában „gyöngyfüzérszerű tanyasorok”. „A tanya magán a birtokon feküdt, és az ott gazdálkodó családnak volt olyan »munkaterülete«, ahol lakni is lehetett… a család munkabíró nemzedékének állandó lakhelyéül is szolgált, amíg ki nem haltak a falusi ház öregjei. Akkor – oda, a falusi házba – beköltözhetett a következő megöregedett nemzedék.” Ez a kétlaki gazdálkodói életvitel volt jellemző a Závada családra is, amelynek történetét Závada Pál szülőfaluja történetével párhuzamosan írja meg – édesanyja emlékének ajánlva könyvét.

Aki családi házban nőtt fel, tudja, hogy a padlás kincsestár. Az öreg ládák, polcok megannyi emléket őriznek. Závada Pál 1983-ban jókora iratcsomót fedezett fel a padlásukon. Annyira a hatása alá került, hogy édesapja segítségével válogatni, rendezni kezdte a papírokat valamiféle régészeti kiállítás példájára. Ezek az „évtizedek üledékétől megtisztított” leletek „hagyták megtalálni magukat” – ami persze nem véletlen. Amint később kiadott művei, köztük a Jadviga párnája, a Milota, A fényképész utókora című regény is bizonyítja, a szépíró Závada képzeletvilágát az a közeg táplálta, amelybe beleszületett. De akkor, a nyolcvanas években először szociográfiát írt róla. Alapos dokumentációra épülő, a figyelmet mindvégig ébren tartó, jól olvasható szakmunkát, amellyel sajátos céljai is voltak. „A történelmi-szociológiai kutatás, dokumentálás és az írás együttes művelésének a magam számára járható útjait akartam kipróbálni, bizonyos kérdések és válaszok, módszerek és műfajok egybefogásának lehetőségeit és határait szerettem volna kitapogatni – vagyis szociográfiát írni a saját tollammal” – olvassuk a második kiadás előszavában.
„A sztálinista parasztpolitika hazai fejleményeit”, a kuláklistázás, a kényszerű beszolgáltatások, a padlássöprések időszakát „makroszinten, a falu történetében és a családi magánparaszti gazdaság sorsában párhuzamosan” követte nyomon ebben a könyvben, amely újra meg újra kikövetelte a bővítést, átdolgozást, ezúttal harmadszor.
Az első változat 1986-ban jelent meg a Művelődéskutató Intézet kiadásában. A második átszerkesztve 1989-re készült el, de csak 1991-ben jelenhetett meg. Akkor már a Magvető Kiadó gondozásában. Abban az időben szerzője úgy gondolta, kész, nem kell többé változtatni rajta. Ha netán lesz igény több példányra, majd utánnyomják. Csakhogy ez az 1991-es kézirat eltűnt a kiadás után felszámolt nyomdában a fénymásolt dokumentumokkal és az eredeti fényképmellékletekkel együtt. Igény volt rá, hiszen a szociográfia első megjelenése óta felnőtt egy nemzedék, amelynek tagjai keveset – vagy semmit sem – tudnak az 1945 és 1956 közötti magyar falun élők sorsáról. Závada pedig azóta ismert és olvasott író lett. A most megjelent kötet szövege nagyrészt a régi, vadonatújak viszont a benne közölt fotográfiák (csakis tótkomlósi képek maradtak). A hozzájuk fűzött dőlt betűs magyarázatok itt-ott átkígyóznak a főszövegbe, árnyalva, kiegészítve az első és második kiadásbeli változatot. A könyv keletkezéstörténetére világít rá a két újabb kiadáshoz készült és itt is közölt előszó.