Egy regény utókora – Interjú Závada Pál Palládium- és Kossuth-díjas regényíróval

Závada Pál regénytrilógiájának harmadik kötete, A fényképész utókora 2004-ben jelent meg a Magvető kiadó gondozásában: a regényben a szerző, részben visszatérve előző két regénye, a nagysikerű Jadviga párnája és a Milota helyszíneire, felidézve azok alakjai közül is egyiket-másikat, ha lehet, még a korábbiaknál még nagyobb ívű vállalkozásba fog. Ő vehette át idén március 15-én Buda Ferenc, Eörsi István, Sándor Iván és Székely Magda társaságában a Kossuth-díjat, míg valamivel korábban az idei Palládium-díjra is A fényképész utókora című regényét tartották legméltóbbnak a bírálóbizottság tagjai. A vele készült rövid interjút olvashatják.
A trilógia, jelentős módosulásokkal bár, de nagyjából hasonló narrációs technikát, írói eljárást követ. El kíván-e mozdulni erről a jól "belakott" terepről és beszédmódtól a jövőben, vagy továbbra is ezen az Ön számára otthonos elbeszélői pályán kíván maradni?
A "narrációs technika belakott terepén" - gondolom - azt kell érteni, ahogy a Jadviga párnája és a Milota főszereplői egyes szám első személyben maguk írták - mesélték el a voltaképpeni regényeket - fölváltva adva át a szót egymásnak. Viszont hogy A fényképész utókorának elbeszélése is hasonlóan "bejáratott pályán" marad - ez mintha nem tűnne találó megjegyzésnek. Sőt, az egymást váltó, névtelen mellékszereplők csoportjaiból összeálló "mi"-elbeszélők kórusainak ez a folyamatos cserélődése, ami a regényt jellemzi, voltaképp a narráció formájának elég kitaposatlan útját jelenti. Bízom benne persze, hogy ez az eljárás jótékonyan nyitja meg és tágítja ki az olvasói perspektívát - úgy, hogy közben az olvasást magát mégsem zavarja meg. Különösen, hogy az idő, a hely és a fontosabb szereplők kiléte javarészt tisztázva van, s egyéb kapaszkodók is rendelkezésre állnak. De hogy a jövőben miként alakítom majd a narráció formáját? - terveimet illetően nemhogy erre, ennél gyakorlatiasabb kérdésekre se tudnék most még válaszolni.
Saját megítélése szerint melyiket tartja a legjobbnak a három regény közül?
Én azt mondom, saját munkáinak esztétikai értékelésébe, esendőségük vagy maradandóságuk méregetésébe a szerző maga ne bocsátkozzék. Sőt, bizonyos "átfogó" (ön)értelmezési kísérletekkel is bánjon csínján - megnyilatkozás esetén megelégedhet pl. azzal, hogy némely részletekkel kapcsolatos szándékokról szól. Úgyhogy én sem szeretnék olyan terepre merészkedni, amely a kritikusok, értelmezők - voltaképp tehát az olvasók - legitim tere. Túl azon, hogy az emberhez - már csak a dolog természete miatt is - általában a legutóbbi munkája áll a legközelebb, csak annyit mondanék: A fényképész utókora írásakor szigorúbb, feszesebb megformálásra törekedtem, mint a korábbiak esetében, továbbá erre a regényre markánsabb mondandót is rá akartam bízni - ezek voltak a szándékaim. Hogy ebből mit és hogyan sikerült megvalósítanom, erről beszéljenek inkább mások.
Mit vár a sikerek után? Milyennek látja könyvei németországi recepciójának esélyeit? Hogy állnak a német fordítások? Milyen a könyvek szlovák fogadtatása?
Remélem, szép, hosszú, csöndes és termékeny idők jönnek - új könyvekkel is talán. Nagyobbrészt azonban kollégák, barátok könyveivel, akik a közeljövőben is kitűnő új művekben engednek minket bizakodni. Ami az én könyveim külföldi sorsát illeti, a Jadviga a szlovák majd a cseh kiadást követően most mintha ismét révbe látszana érni németül is (állítólag A fényképész utókorával együtt), de még a fordítások ügye sem dőlt el. Úgyhogy majd akkor hisszük, ha látjuk - csakúgy, mint az előkészület alatt álló holland, illetve orosz kiadást.