DARVASI SZÍV Részletek Darvasi László október negyvenötödiki netnaplójából – Hétfő

Kedves naplóm, a csodák ugrásra készen, acsarogva szaggatják pórázukat.
Szív Ernő ma erre a hörgésre ébred fél 6-kor, bekapcsolja az Eurosportot, a Napkeltét, a CD-lejátszót meg a hajszárítót. Isten áldd a hangzavart, morogja el fohászát, és egyszerre kilenc tárcát kezd el írni három lapba, s egyúttal leugrik a napi- és hetisajtóért.
Szorongó tárcáknak fogom őket hívni, határozza el, úgyhogy a 6 óra 2 perckor soron következőben engem küld le újságért a nagycsarnokba. Amely – mint minden sivatag – azé, aki eltéved benne. Ezért ha javasolhatja, Narancsot a hátsó standon vásároljak, mert – noha kritikát átlósan olvasok csak –, a netántáni heveny hascsikarásra ott legyen szemközt a sürgősségi Joli néni. Aki mihelyt meglátja, hogy gyomromhoz lapot szorítva futok, nyújtja előre máris a gurigát.
Kritika?, akkor ráér majd utána fizetni, Ernőkém! Különben meg addig örüljön, míg nem a hülyék oldalán idézik!
Kösz. És ahhoz mit tetszik szólni, mondom kifelé jövet, hogy a nyilvánosvécé-üzemeltetés januártól szakvizsga-köteles? Tévé is bemondta, alapképzés plusz elmélet, gyakorlat, műszaki és vizsga.
Csak azt hagyta ki, Ernőkém, hogy a kuncsaftra is vonatkozik. És használat előtt kell fölmutatni, de csak a bolognai vizsga érvényes!
Legyen áldott az egyetemes Joli-néniség, mely a belek alagútjának végén a fényes házikó. Mely készséggel befogad, és híven szolgáltat, mint egy meghallgatott ima. Miként azt a norvég tengeri olajfúrómunkások mondják.
Adja számba Szív, mialatt – 6 óra 41-kor – csörömpölni kezdenek Évike tepsicsárdájában, ahol állítólag múlt heti szalmonellámat is beszereztem. S mely Évikének asztalához Szív szerint ma is rajongva fogok odajárulni valami ki tudja, hányadlagos frisseségű vajon-micsodára. Vajon vagy pecsenyezsíron, szellemeskedik. Kis zúzapörkölt-, véreshurka- vagy fasírtvakarékra, muflontarjára, zergebelsőségre – nem is annyira éhségből, mint az élvezet végett. Mert hogy Évike viszont A könnymutatványosok-nak rajongója.
Tudod, naplóm, Szív ilyenkor bizalommal visszaélve szerkeszt ki s árul el engem aljas módon ismeretlen olvasók kénye-kedvének.
Én is elárulom hát őróla, hogy 7. 27-kor lesétál a halasokhoz, vet a kínálatra egy pillantást, amikor a vörösbajszú halárus megszólítja:
Szerkesztő úr, hát a maga szíve sose fáj? Mert az enyém darabokban. Mivelhogy a’ hatalmas szerelemnek elemésztő tüze bánt.
Kérdésemre – írja meg majd Szív –, hogy mégis ki törte össze a szívét, elárulja, hogy hát ez itt, ni, a Karcsi. Ez a hét és fél kilós folyami harcsa.
Na, több se kell nekem, vigyorogva köszönöm a bizalmat, megvan a novellatémám, úgyhogy már indulok is.
Ne szaladjon úgy, Szív úr!, kocogtatja meg azonban ekkor a vállamat valaki – ám elég nedvesen. Hátrafordulok, hát a mondott harcsa pödörgeti ott a bajszát az akvárium peremére kikönyökölve.
Ugyan már!, legyint és kacsint a Karcsi harcsa. Hogy az ember addig-addig domesztikálgat, míg bele nem bolondul abba az állatba, s össze nem melegszik vele – ez már lerágott csont, Szív úr, ne blamálja vele magát a kis közönsége előtt. Hanem erre varrjon inkább gombot!, füttyent ekkor három fiának, akik kiugranak, hátracsavarják a vörösbajszú halárus karját, belenyomják fejjel az akváriumba, alsótestét lemeztelenítik, és szétfeszítik a lábát.
No, ahogy a nyuszikás vicc mondja: Szőrös is vagy, büdös is vagy, ereszti le hózentrágerét Karcsi harcsa, de ha már megígértem a gyerekeknek…!
Ekkora ízléstelenséget csak nem hagyhatok megírni! S 7.59-kor már meszelem is be Szív laptopján ezt a részt – és delete. Úgyse fogja észrevenni.
8 óra 07. Szív lábujjhegyen visszaoson a hálószobába, és gyengéden fölébreszti Szívné doktor Feketefekete Julikát – New Yorkban, épp egy Yale-konferencián fölolvasott paper-jének megvitatása közben.
Szszsz, de ciki!, szisszen föl Szív, ahogy a paplan alatt hiába tapogatva neje után véletlenül a mobilt nyomja meg a lepedő gyűrődésében. Semmi baj, súgja a nő a tengerentúlon, sőt. Honnan tudtad, hogy elaludtam?
A nők mindig tudják, mibe kapaszkodjanak – elég egy távoli kolibricsácsogás, vagy ha lefut a szemináriumi terem sarkának pókhálóján egy szem, hogy egy másikat aztán mutatóujjal toljanak ki a szemközti kínaiban –, a nők rögtön belemélyesztik körmüket a teremtés ily módon kizsarolt repedésébe. És Szív 9 óra 50-től 10. 11-ig számol be az ÉS-nek arról, hogyan csókoltam ki nőm szeméből az álmot mobilon. Zolikám, Dérczynek csak akkor mutassátok, ha Csuhai áttette helyesírásba! Kicsit bele is írhat, ha kevés.
11. 55-kor benyitok Trapiti barátnőjének, Veinhageni Violának a virágboltjába, és rózsát kérek. Rózsát?, csodálkozik Viola, de miután mélyen belenézek vágyakozva csillogó torkába, azt súgja, magáért mindent, Ernő, azzal ledugja pici rózsaujját, és szégyellősen ám kecsesen belehány a bokrétába. Keine Rose ohne tövis nélkül nincsen rózsa, karistol aztán végig ábrázatomon.
No és szabad-e a délutánja, Rózsikám? Leugrunk az én megyei jogú városomba, jó?, maga pedig beugrik…
A nagybőgő már foglalt, Ernő…
Hova gondol? A bolond Helga főszerepébe. Nem operett, diákelőadás 3-tól, én írtam, a rendező meg kihúzta, mert a címlapra csak annyi fért: A bolond.
Őrület, harap a Rózsámba Violám – és viszont.
12. 30 Regénymotívum a Virágzabálók-hoz: a csarnokban egy kínai krizantémárus, aki gyökerestül, földlabdával – titkon cserepesre gyúr. Esetleg üvegházi őszirózsa-legelőverseny mindenszentekkor, négyzetméterre – kicsit partinagyos.
15 óra 42 perckor a színházban, Veinhageni Rózsa Viola beugrásának huszadik percében Szív zsebében megszólal a meghalt-a-cselszövő. Viola Rózsa – mint Helga – mintha gyereklánykorától fogva szivarvágó guillotine-okkal kereskedett volna, olyan pillantást lövell most a dúl-a-rút-viszály alatt a nézőtérről kikotródó Szív felé. Akivel az előcsarnokban közlik, hogy 16 óra 40-kor jelenjen meg a Reichstag üvegkupolájában, ahol Berlin–New York–Budapest Brücke–Bridge-díjban fogják őt részesíteni.
Nem lehetne akkor már inkább New Yorkban?, próbálkozom, de nem értik. Szívné doktor Feketefekete Júliára hivatkozom, mire ők Günter Grassra, s a Bundeskanzlerinnel tromfolnak, és hogy akkor wollen Sie den Preis oder nicht.
De rámenősek vagytok, nyalom a szátok!, mondom, de végül rájuk hagyom, legyen. Persze Szívet küldöm ki magam helyett, még ha rosszabbul beszél is németül, mint én.
16 óra 16-kor utána küldöm a várható tévéinterjú-kérdésekre adandó válaszokat – azzal, hogy a töltelék-fordulatokat (eigentlich, Identität, Frau Éva Karádi, satöbbi) használja saját belátása szerint. Persze félreérti – és ez utóbbiakat magolja csak be.
A Lesungra, melyet 18. 30-tól a Staatsoperben rendeznek, már magam utazom ki. Produkciómat a világ legszomorúbb zenekara kíséri – ám ezt fordítási hibából kifolyólag (a traurigstét a legboldogabbnak értve) itthon persze félreinterpretálják. Senki se lehet próféta saját megyei jogú-, de még fővárosában sem. Bocs, törlés, utóbbit nem mondom, fővárosi díjat is kaptam.
Novellatéma 19 óra 19 perckor Fulda és Müttenheim fölött, a repülőn: Bäcker, a pék és Zuckermann, a cukrász halálosan összekülönböznek azon, hogy Zulejka Cegléd vulvája élesztőszagú-e vagy sütőporillatú. Bäcker bosszúból megcukorbetegíti Zuckermannt, aki viszont lisztérzékenységgel fertőzi meg a péket. Megkeresni a gyógyító átok nyitját Zulejka Cegléd irgalmas lába közt!
Hazafelé jövet 19 óra 45-kor Szív útba ejti az édesanyját, s rögtön viszi magával Pestre, ugyan főzzön valamit az anyuka gyorsan 46 személyre, mert volna egy kis összejövetel.
Tudom. Egy anya megérzi, hogy kitüntetik a fiát. Mit szólnál egy szentmiklósi kakasherepörkölthöz? Tíz kilót kaptam, nem tudom, elég lesz-e.
Anyuka, bazmeg, te aztán tudsz élni! Tíz kiló here zusammen – uszkve 400 kakasé –, hát mi hímenergia ez! Még a felesleges öregek is tótágast fognak állni – de legalábbis állíttatni –, miközben Szívné doktor Feketefekete Julika meg a távolban, mint egy fehér vitorla?!
Vagy? Vagy egyszer csak itt találom, mint Júlia Szuncét mély álomban a Szerezni egy nőt végén. Nézem őt, nézem, de csak ha elalszom, ébred fel ő.
22 óra 22-kor fölhív a bosnyák B-válogatott balhátvédje, és azzal a kifogással él, miszerint az ő anyukája nem rendelkezik éneklő hímtaggal.
Biztos?
Allah’uccse.
Nem nyitok vitát, beismerem, tudom, hogy az ő anyukájáé valójában playbackről tátog. De hát miért esel a kontextuális olvasat hibájába, kedves Abdullah?, ám ekkor a halántékomhoz szorított telefon csőre tölt, úgyhogy menekülőre fogom.
24 óra 24 perckor hallom, híre ment, hogy a literának Esterházyról írok paródiát.
Nos, ez tévedés, kedves Péter, ha volt is ilyen tervem, ezennel füstbe ment. Mert kutya nehéz úgy hazudni, hogy mindenki ösmeri, csak én nem, hogy már az egész város. Úgyhogy Nádasra módosítottam, sőt, Handkéra, kedves Péter. A Péter marad.
És csak írja és írja neki tovább, Szív egyre mélyebben vájkál a sebben. Vagyis Szív a probléma mélyére ás.
Szívás.