Csáki Judit: Valóságregény

A Magvető azzal ajánlja Závada Pál legújabb könyvét, hogy általa az olvasók történelmi hátteret kaphatnak az író regényeihez. Értem a célzást, mégis úgy módosítanám: egy újabb regényt vehetnek a kezükbe; olyant, amelyben a szokásosnál kisebb teret kapott az írói fantázia, és nagyobbat az a valóság, amelyet – igen helytelenül – akkor nevezünk „szomorúnak”, ha száraz, szikár, illúziók nélküli.
Mert igaz, hogy a szigorú műfaji besorolást tekintve a Kulákprés szociográfia, falu- és családtörténet; és igaz az is, hogy a történelmi idősáv, amelyet lefed – 1945-től 1956-ig –, le van fedve a regények által is.
De még az is igaz, hogy e lefedések számos vándormotívumot tartalmaznak: a regényekben felbukkanó nevek, alakok, sőt, események a Kulákprésben mind „igaziak”. (Helyesebb lenne persze fordítva mondani, hiszen így történt: a szociográfia egyes részletei regényszereplőkké lettek.) A könyvnek ez a legújabb, a harmadik kiadása – a korábbiak: 1986, 1991 –, és nem véletlen, hogy formáját tekintve a regényekre hasonlít; kemény kötésű, nagy alakú, a borítót Pintér József tervezte. A barnás-foltos háttér közepén régi családi fotó: Závada Pál, az író nagyapja, Lehoczky Mária, az író nagyanyja, és – akkor még – ifjabb Závada Pál, az író apja látható rajta. Két börtönviselt felnőtt – ekkor még a börtön előtt –, és egy kiskamasz.

Máris a közepébe vágtam. 1950-ben, a parasztnyomorító beszolgáltatások „fénykorában”, a nagyapa nem teljesített: „… kijöttek, kukoricát kerestek, keveset találtak, és nem akarták elhinni, hogy csak ennyi van. Persze a végrehajtó is falubeli volt, ismert minket, tudta, hogy a nagymama [az író
édesapja emlékezik vissza. – Cs. J.] itt lakik a másik utcában, azt mondja: menjünk csak át az anyóshoz! Átmentek, felmentek a padlásra, és ott találták a nagymama kukoricáját. Azt állították, hogy ez a miénk, csak ide rejtettük el – és lefoglalták.”
Hogy férjét a börtöntől, a családot meg a teljes tönkremenéstől megmentse, a feleség „fölajánlotta, hogy van neki zsírja, de tavalyi, ha megfelel… [A férj] becsomagolt belőle egy kanálnyit, hogy bevigye a zsírátvevőnek megmutatni. – Az velem járt iskolába – azt mondja –, az majd megmondja, hogy jó lesze… […] – Ugyan, Paló, persze, hogy jó, nincs ennek semmi baja. […] De ahogy jött visszafelé a talicskával, itt a sarkon már el is kapta a rendőr…” Aki megvádolta azzal, hogy avas zsírt vitt be – a zsír pedig azért lett avas, mert a feleség „gondatlanul kezelte”. A férfit hét-, az asszonyt
négyhavi börtönre ítélték. És a következő évben – persze? – ugyanúgy követelték a beszolgáltatást, mintha kiki a földjén dolgozhatott volna… Mi ez, ha nem regény? Lapjain Tótkomlós, ez a túlnyomórészt szlovákok lakta falu (ma már város) kel életre, a Lehoczkyak, Karkusok, Kutyejék, Závadák; parasztcsaládok, akik kuláknak nyilváníttattak – olyan megbélyegzés volt ez, amelyet nehezen lehetett túlélni. És itt vannak a falu iparosai, kereskedői: Nyíregyházi Mihály és az ő vegyeskereskedése, a Weisz fotográfuscsalád, Herzog Károly gabonakereskedő, Kertész Mihály fodrász. És a szereplőket körülvevő mindennapi élet is gazdag és szemléletes: a különféle egyletek,
események, a falu evangélikus temploma csillagának ünnepélyes fölállítása (mely egy másik Závada-regény lapjain tragédiába fordul), az aratóünnepek, amikor még volt mit ünnepelni, a május elsejék, amikor már muszáj volt ünnepelni. A szociografikus jelleg – adatok, kimutatások, bőséges iratillusztráció, térképek, egyebek – ugyancsak az életszerűséget fokozza: hosszas keresgélés, böngészés után azzal a fölfoghatatlan tapasztalattal maradunk magunkra, hogy ugyan miért volt az, hogy egy parasztcsalád tenyérnyi földjei több darabban, egymástól jó messze voltak? (Van erre persze írói magyarázat is.) A szociográfus – akár a regényíró – előre-hátra hosszabbítja a vonalakat; így értesülünk több – köztük zsidó – család máig húzódó történetéről is.
Mi ez, ha nem családregény? A felölelt korszak végén az író Závada Pál éppen csak megszületik – onnan egy másik regény, A fényképész utókora egyes fejezetei tudósítanak. A Kulákprés egmegrendítőbb családtörténete a nagyszülők börtönlevelezése, de ebből nem idézek ide, ezt egészében kell elolvasni.