Bazsányi Sándor: Olvasó a présben

"A Kulákprés lapjain megelevenedik a Závada-regények történelmi háttere" - olvashatjuk könyvünk fülszövegében. Mint ahogyan a Závada-regények lapjain meg a Kulákprés történelmi-szociográfiai valósága válik eleven szépirodalommá. Présben van hát most az olvasó is (de mikor nem?): valóság és fikció, történelmi szociográfia és szépprózai koholmány szorításában. Kérdése ugyanis: lehet-e egyazon lelkülettel olvasni a kettőt? Egyfelől a Kulákprést, másfelől a Jadviga párnáját, a Milotát és A fényképész utókorát? A Magvető Könyvkiadó szerint valószínűleg lehet. Hiszen újra megjelentette Závada 1986-os szociográfiai monográfiáját, amely egyébként már 1991-ben is, tehát jóval a szépirodalmi művek előtt, újra napvilágot látott, és amelyet a szerző ezúttal, 2006-ban némiképp át is szabott. Ahogyan arról a kettős előszóból is értesülhetünk. Története van tehát a történelmi szociográfiának, változ(tat)ás- és befogadástörténete, amelynek legújabb, 2006-os fejezete mintha részben az alakuló szépirodalmi életművön belül tájolná be, helyezné el Závada egykori szaktudományos munkáját. Legalábbis a kiadói fülszöveg erre enged következtetni. De mire következtethet az olvasó?

Az olvasó legelőször is csupán arra következtethet, hogy jól teszi, ha jól megnézi önmagában a Kulákprést, feltérképezi annak saját belső tulajdonságait és értékeit, és majd csak azután következtet mindarra, amire egyáltalán lehet következtetni. Már ha lehet egyáltalán következtetni. Már ha kell egyáltalán következtetni. Már ha egyáltalán következtethetnékje támad. Az elsődleges külső vonatkozás, amelyre könyvünk belső tulajdonságaiból és értékeiből következtehetünk, persze nem más, mint: Tótkomlós (és Magyarország) 1945 és 1956 között.
Szerzőnk többek között arra keresi a választ, "hogy ezekben az években a gazdálkodókra kirótt kötelezettségekből mi következett a nagyapjáék gazdálkodására nézve": "...rendeletek táblázataiban való hosszadalmas számolgatásokba, családi beszolgáltatási lapok és adóívek adatainak kibogarászásába s az eredmények összehasonlítgatásába bonyolódtam" (133.). A bogarászás, az aprómunka, az adatok, tények és összefüggések körültekintő és alázatos elrendezése, egyszóval: a szociográfusi akríbia és éthosz jócskán jellemző Závada szépírói alkatára is. A viszonylag későn induló prózaírói pálya felől nézve akár még technikai és etikai előgyakorlatnak is tekinthető a Kulákprés. Gondoljunk például az enumeráció oly gyakori alakzatára, azon belül mondjuk a Kulákprésben az 1950-es elidegenítési jegyzőkönyvek adatainak, az államosított paraszti javaknak tételes felsorolására - egyfelől (285-287.); másfelől pedig a Jadviga párnájának több oldalas lagziétek-elősorolására. Nem is beszélve például a már-már rabelais-i ízű - noha nem a szerzői fantáziával túlrajzolt - seregszemléről: a velejéig abszurd osztályharcos indulatból fakadó "kulák" kezdetű szóösszetételek hosszú lajstromáról. (345-346.)
Olyan ez a "kibogarászó", "összehasonlítgató" munka, mint a labdasportok erőnléti edzése. A vízilabdajátékos például évekig csak fut, gimnasztikázik, úszik, labdát hajigál ide-oda, fogás- és dobástechnikát tanul, míg végül játszani: vízilabdázni engedik. Ámde meg kell hogy lelje az értelmét és örömét a játékhoz vezető munkás éveknek is, így építve tudást, tapasztalatot és szívósságot a látványos sportteljesítménybe. Mint ahogyan Závada szépírói teljesítménye sem született volna meg a szociográfusi előmunkálatok nélkül, vagy legalábbis nem ilyenformán. Persze mindezt nem kell feltétlenül visszavetítenünk, ráolvasnunk az önmagában is érvényes Kulákprésre, mely textus elsődleges kontextusa éppenséggel nem is annyira Závada regényművészete, mint inkább az alcímben megjelölt bő évtized.
Mely időszak véget vetett a paraszti életformának. A magyar falut végleg elsodorta az a gigantikus méreteket öltő, önnön abszurditását hónapról hónapra, évről évre hatványozó intézkedéssorozat, vagyonelkobzás, államosítás, megadóztatás, bírságolás, börtönbüntetés (ritkán halálbüntetés), amely egyre inkább önmagából merítette energiáját, már-már függetlenül a céltárgy tényleges tulajdonságaitól: a "kulákot" "nem engedik »kibújni« a rákényszerített szerepéből: kulák kell maradjon odahaza - kulákgazdaság nélkül is". (284.) A démonizált "szerepbe", "présbe" kényszerített társadalmi réteg ráadásul egyre népesebbé válik, hiszen "először a kulákok kerültek a présbe, azután pedig az egész parasztság" (384.). Az ideologikus (társadalmi, vallási vagy úgynevezett faji) megbélyegzés, általánosítás, kirekesztés vagy egyenesen megsemmisítés: ismerős logikája az elmúlt időknek, Tiszaeszlártól Tótkomlóson át ki tudja, meddig. Ennek a makacs tendenciának szépirodalmi dokumentuma például Závada legutóbbi regénye, A fényképész utókora, e regény szereplői közül jó néhányan viselnek olyan vezetéknevet, amely a Kulákprésben is fellelhető. Nem is beszélve a történelmi szociográfiában különös gonddal kezelt Závada családról (az első kiadásban még Rolník család), azon belül a szerző nagyszüleinek és szüleinek hányattatástörténetéről, annak megannyi, olykor - a korszakos körülményekhez képest - szelídebb, olykor durvább részleteiről, például az "Egy parasztasszony depresszióba esett" mondattal (402.) kezdődő fejezetről.
Könyvünk zárt terében, a történelmi tények, adatok, összefüggés-elemzések könyörtelen présében azonban szerzőnknek nyílik némi játéktere - ha nem is a szigorúan vett főszövegben, de a (kisebb részben a családi, nagyobb részben a tótkomlósi archívumból vett) fénykép-illusztrációk válogatásában és kommentálásában. Minek során jelentősen kitágítja a képi és szöveges illusztráció feladatkörét, esetenként el is oldja a főszövegtől, ökonomikusan ellensúlyozva a monográfia olykor nemcsak hogy komor, de sivár adatvilágát. Az elsüllyedt paraszti életformát és hétköznapokat idéző fényképek és kommentárok ténylegesen felszabadítják az olvasó lelkét, metaforikusan pedig a szociográfia "kulák" szereplőit. Nem is beszélve arról, hogy Závada kommentárjai sokszor arra irányulnak, ami a fényképen ugyan nem látható, de sejthető, s így sokféleképpen megközelíthető, értelmezhető - vagy éppen kitalálható, megkölthető.
Persze időnként a képek mögötti valóság - ha kiderül - bizonyulhat a legszellemesebb magyarázatnak. A 401. oldal fotóján például a tótkomlósi községháza udvarán áll egy lovasfogat férfiakkal, akik lehetnének "az adóvégrehajtás emberei, vagyis az apparátus részei". De - mint egy "befutott fölismerés" tanúsítja - nem azok. Egyszerűen csak tótkomlósi emberek, akik éltek, dolgoztak, ünnepeltek, ahogyan tudtak - az adott történelmi korszakon belül, annak ellenére, vagy azt túlélve.