A nagyregény művészeteKarafiáth Orsolya interjúja -Terasz

Nem kétséges, hogy az utóbbi évek egyetlen kortárs magyar szépirodalmi bestsellere
Závada Pál nagyregénye, a Jadviga párnája volt. Az író új regényt publikált Milota címmel.

Azt olvastam a Délmagyarország online-on, hogy a regény minden olvasónak tetszeni fog, aki megkedvelte a Jadviga világát. Miért van ez a szoros kapcsolódás - gondolok itt a helyszínre, valamint a szereplők közötti kapcsolatokra - a két regény között? Vajon ez már a Jadviga sikere előtt megfogalmazott koncepció volt, vagy épp annak köszönhetően erősödött meg ez a vonal?

De azt, ugye, nem én mondtam, hogy mindenkinek tetszeni fog? Szóval a válasz: Előtte semmiképp nem fogalmazódott meg bennem ilyesféle terv, legalább egy évig azt sem tudtam, mit fogok írni. Illetve dolgoztam én, de abból kevés maradt meg. Az, hogy a Milota egyik helyszíne azonos lesz a Jadviga helyszínével, praktikusan dölt el. Nyilván azért így, mert ezt a terepet ismerem a legjobban. Az embernek van egy modellje, amiben otthonos. Ez számomra Tótkomlós, a szülőfalum. Rátaláltam erre a modellre, noha mindig megvolt, és ennek a valóságát már én magam is tovább építettem a fikció eszközeivel, úgyhogy már ilyen összetetten lett további modellemmé. És így persze az olvasónak is lehetnek fogódzói, támpontjai, amelyek segítségével jobban el tudja képzelni a környezetet, ezt a tájat és települést. Ha a másik regény világát is játékba tudja hozni ezzel, ha érdekli ez a dolog - olvasta vagy akarja olvasni -, akkor ez egyszerű fogódzó, ami erősíti a szöveg hatását. Így hát a Milota szövegében leadtam ezeket az apróbb jelzéseket, melyek a Jadvigára vonatkoznak. Tényleg vékony szálak - azért, hogy akinek van kedve a kettőt összekötni, megtehesse. Milota Gyurka bácsi itt-ott említi az Osztatní családot, Ondrissal távoli rokonságban is vannak: Milota anyja Ondris unokatestvére. A Jadvigában csak egyszer van megemlítve ez az unokahúg, egy húsvéti locsolkodás kapcsán, de szinte mellékesen. Milota csupán legendákból ismerte az Osztatní családot. Milota György harmincban született, Jadvigáról is csak hallott ezt-azt. Ily módon egymásba-átjárások a két szöveg között nincsenek, a két mű nem folytatása egymásnak.

Mindkét regényre jellemző a vallomásosság, ami a formában is tükröződik. Miért választotta második regényének is ezt a fajta szerkezetet?

Tágan értve valóban van mindkét műnek egyfajta naplójellege, mindkettő emlékirat-írás, illetve -mondás, bizonyos értelemben visszatekintés. És ezt a szereplők teszik, nem a szerzői elbeszélő. Ez érdekes stílusjátékokra ad alkalmat, az ember eltávolítja magától ezt a funkciót, a szereplőkre aggatja, különféle figurákra, ami érdekes feladat.

A műve családregény. Felmerül a kérdés, hogy mennyi benne a személyes élmény, illetve maga mennyire azonos a főszereplő alakjával?

Válaszom egyszerű: semennyire. Illetve: tökéletesen - Faubert-i értelemben ő is én vagyok. De szociológiai jellegzetességeit tekintve semmiképp - sem az életkor, sem a foglalkozás vagy a lakóhely nem hasonlít. Mondjuk, a születési hely igen. De Milota feketéző volt, anyagbeszerző, szeretetházi gondnok és méhész. Egyik se jellemző rám. Ő sokat és jól beszél, míg én nem. Ő szóbeli, én írásbeli vagyok.

A Jadviga után öt évet kellett várni, hogy a Milota napvilágot lásson. Most mire lehet számítani?

Hát az biztos, hogy egy ideig nem lesz új regényem. De ez szerintem természetes.

A mű formátumához kapcsolódva felvetül a kérdés: a szociográfiától, novellától búcsút vett tehát?
Nem túl bölcs dolog egy írónak azt mondani, hogy nem ír több novellát. Bár szerintem a novella nagyon nehéz műfaj, én pedig túl körülményes vagyok hozzá. Mindig meg kell ágyaznom magamnak egy nagyobb formában a költőhelyet. A novella a tömörség művészete, jelentős műfaj. Nem azonos a folyóiratok általában vett próza-közleményeivel, amelyek lehetnek regényrészletek, kispróza-füzérek és egyéb szemelvények vagy mustrák - de az igazi novellát szerintem szűkebben kell érteni. Szóval merészség kéne hozzá - lehet, hogy majd nekivágok még ennek a feladatnak, de szociográfiát - azt biztos, hogy nem írok már.

Maga szerint minek köszönhető előző regényének hihetetlen sikere? A PR-nak, vagy esetleg annak, hogy Magvető kiadás volt? Netán a film után ugrott meg az érdeklődés? A Nők lapja például folytatásokban közölte, rádiójáték készült belőle...

Ezek - és talán más okok is - egymást erősítő folyamatok. A Nők Lapja néhány részlete annak köszönhető, hogy addigra már bizonyos fokig eltedjedt a könyv. Ugyanakkor ez nagy példányszámú újság - sokan szereztek tudomást a könyvről, akik máshonnan nem. Generálta az érdeklődést a rádiójáték is. A Déli krónika előtt folytatásokban sugározták, ami azt jelenti, hogy két héten keresztül minden nap hallhatták emlegetni a dolgot, és ott volt a műsorismertetésekben. És persze a film szerepét sem szabad lebecsülni. Azáltal tényleg széles közönséghez eljutott.

Amikor a Jadviga megjelent, már volt körülötte valami olyan levegő, hogy érezni lehetett, ez így lesz. A Milotával kapcsolatban várható-e hasonló robbanás? Nyilván tudja, hogy a regényt hatalmas várakozás előzte meg...

A várakozásokat én se kiszámítani, se követni nem tudnám - úgyhogy nem foglalkozom velük. Nyilván írás közben kéne az ilyesmiket akceptálni - de mondom: Nem ismerem a tutinak még az ismérveit sem. A közönség "megelőző várakozásának" tartalmát se tudnám kitalálni. Lehet, hogy ha tudnám, akkor például nem írtam volna ilyen vastag könyvet. De hát voltak, akik azt mondták az előzőnél: Sajnáljuk, hogy véget ért, még folytatódhatott volna. De a Milotának mégsem ezért lett 700 oldal a mérete.

A Jadviga sikere mennyiben változtatta meg a magánéletét?

Alig valahogy. Bár az igaz, hogy a könyv megjelenése előtt nem fordult elő, hogy hétfőn, ahogy jövök haza a Holmi szerkesztőségéből, interjúra térjek be valahová. És persze járok író-olvasó találkozókra. Minden író örül, ha olvassák. Ha többen olvassák, jobban örül, de ez nem olyan, mint amikor foglalkozást vagy életmódot kell változtatni, mert annyira bejött valami meló. Nem olyasmi ez, mint például ha egy lézengőből hivatali ember lesz, fontos funkciókkal.

Mennyire találkozik a közönségével? Vannak olvasói visszajelzések? Esetleg levélözön a nőktől?

A felolvasásokon, dedikálásokon mindenképpen érintkezem az olvasókkal, de az nagyon ritka, ha ezeken az alkalmakon kívül megkeressenek. Ilyen formában levelezni pedig most már nem divat. Volt ugyan néhány telefon, de levél tán mindössze kettő. Az egyik gratuláló, a másikban egy idősebb hölgy megmosta a fejemet - már nem emlékszem, de nyilván a szerelmi részek miatt. Különösebb faggatózások olyasmikről, hogy mondjuk mit szeretek, vagy hogy a magánéletemben milyen vagyok - nincsenek, hál'Istennek. Kedves gesztusok, érdeklődések ezek, jól esnek, de túlértékelni nem szabad.

A Milota a Könyvfesztiválon jelent meg...

E fesztivál jeles alkalom, nagy figyelem kísérte. Ott volt egy könyvbemutatóm - felolvasással, dedikálással. Hogy a fesztiválon jelent meg, ez azzal az előnnyel jár, hogy a könyvhétig talán többen szereznek róla tudomást.

A Jadvigával kapcsolatban többször nyilatkozta, milyen fontos volt Parti Nagy Lajos segítsége. Ez ennél a könyvnél is szerepet játszott?

Parti Nagy szerepe a rendkívül alapos és inspiráló szerkesztő szerepe. De mi jó barátok is vagyunk, gyakorlatilag bármit megbeszélhetek vele, ilyenkor nem spórol az idejével, energiájával, ami engem nagyon lekötelez. Ő menet közben is olvasta a Milotát. Ha dilemmáim, kétségeim voltak, vagy egyszerűen a vele való beszélgetéstől vártam valami ösztönzést, bízvást fordulhattam hozzá. A végén pedig nagyon alaposan átnézte az egészet. Ez egy nagytestű könyv, nagyobb a Jadvigánál, bonyolult szerkezet, körkörös időjátékkal. Lajos segített kiszűrni a szerkesztési hibákat is. Megbízom az ítéleteiben, kompetensnek tartom, ideális szerkesztőnek. Ilyesmit és ilyesvalakit minden valamirevaló könyv megérdemelne.

Forrás: T erasz
Závada Pál
www.irolap.hu