Milota

Milota

Závada Pál új regénye egy 67 éves férfi és egy 34 éves nő egymást faggató, egymásban tükröződő testamentuma. Milota György utoljára meséli el életének, családjának, szerelmeinek, falujának történeteit és legendáit, a méhészet és a máktermesztés fortélyait - miközben Roszkos Erika megpróbál a maga zsákutcába jutott életébe eligazodni.


Milota - részlet

Milota előadásai a mákról



 



Drágáim, meg akik még halljátok ezt!

Térjek ma rá egy tematikus kérdésre!, a papaverről fogok szólni. S kicsit e kultúra többágú föltámasztásának helybéli történetéről is.

Ami szóban forog tehát, az fehértejű fű... Remélem, hallani. De lássam, hogy tényleg-e! ...hértfejű fű, jól van, veszi. Szóval ez egy Közép- és Dél-Európában, valamint a mérsékelt Ázsiában honos kóró, melynek negyven faja van, s ezek egyike a pipacs, de nem erről akarok beszélni. Hanem a kerti mákról, a papaver somniferumról, amely egynyári, féltől másfél méteres, deres, kékes színű növény. Levelei hosszúkásak, az alsók szabdaltak, a felsők osztatlanok, szárölelők. Tokja (vagyis a mákfej avagy gubó) gömbölyű vagy tojásdad, kopasz, bibekorongja pedig 10-15 sugarú.

De hogy megeredeztessem a mákkultúra helytörténeti szálát is, kiindulásul Kuhajda Ádámra kell hogy emlékeztesselek titeket.


Milota - részlet

Milota előadása az embermozgatásról



Drága Szeretteim! Ahogy így megszólítalak titeteket, nem látom épp magam előtt, kik vagytok – vagyis lehettek majd – egyáltalán a hallgatóságom. De most, amikor bekapcsoltam a magnót, arra gondoltam, miközben becsattintottam a már nem is tudom, hányadik kazettát (jut eszembe, nem ártana rendesen fölcímkézni őket), hogy ide ti most egyáltalán nem hiányoztok.

Pedig azt hittem, egy efféle faragatlan kocsmai rétor, aki eredendően magam is volnék, el nem tudja képzelni önmaga örök dumásnak kiképzett figuráját mestersége gyakorlása közben másképp, mint hogy köröskörül tátott szájjal hallgatják. Ha nem így lett volna egész életemben, nyilván torkomon is akad a szó, és kiapadok, mint valami csörgedező forrás szárazság idején, vagy mondjak inkább szennyvízlevezető árkot egy kihalt faluszélen. Az, hogy kitátani a pofánkat közlés szándékával nem létezhet másképp, csakis ha társaságunkban van, ki ezenközben hegyezi a fülét – nyilván annyira kézenfekvő, hogy épeszű ember ezen el sem spekulál. Csak a magamfajta, ki most abban leli örömét – vagy öntetszelgésében ugyanevvel kínozza is magát? –, hogy amennyire bír, remetét csinál valamikori minden-lében-kanál s viszonyait szóval tartó önmagából, és magában beszél. Mint a bolondok, ahogy mifelénk tartják.


Varga István: Harc az óriásregénnyel

Már most, a nyár derekán, kimondhatjuk, hogy ez év tavaszán két magyar író könyve azonnal az olvasó közvélemény figyelmébe került, hogy aztán - legalábbis a különböző felmérések alapján - jó néhány héten át a népszerűségi listákon előkelő helyeket foglaljanak el. Ez a két regény közül az egyik a Milota, szerzője Závada Pál. Az író már öt évvel ez előtt is nagy népszerűségnek örvendett Jadviga párnája című első regényének köszönhetően, amelynek alapján, mint ismeretes, film is készült. Érthető volt az érdeklődés újabb regénye iránt: vajon újra sikeres regényt írt, illetve milyen irányba fordul alkotói útja a bestseller Jadviga párnája után. Ez az utóbbi érdekelte Dérczy Pétert is, amit az Élet és irodalomban a Milotáról szóló méltatásában bevall. Az érdeklődést felcsigázták a múlt év végén megjelent regényrészletek is, az utóbbiak egyike épp az említett hetilap utolsó múlt évi számában jelent meg és megragadta e sorok írójának figyelmét.


Szextett-beszélgetés a Milotáról: Mézes-mákos

Elhangzott a Műcsarnokban 2002. május 10-én, a JAK és a Műcsarnok közös kritikai beszélgetés-sorozatának keretében a III. Szextett 3. vitájaként. A sorozatot szerkeszti és a beszélgetés szövegét sajtó alá rendezte: Nagy Gabriella.

A beszélgetés résztvevői: Farkas Zsolt, Kiss Noémi, Marno János, Németh Gábor, Szilágyi Zsófia, Závada Pál


SZILÁGYI ZSÓFIA: Mivel igen terjedelmes műről van szó, amely nemrég jelent meg, ha megpróbálnám bemutatni a könyvet, először a cselekményt kellene elmondanom. De miközben az ember elmeséli a történetet, az egész mű szerkezetéről is beszélnie kell. Závada Pál új könyvében, a regény négy nagy részén belül két elbeszélő szövege váltakozik. Az egyik elbeszélő Milota György, 1930-ban született, egykoron téesz-anyagbeszerző, méhészkedő férfi, a másik elbeszélő pedig a –62-ben született Roszkos Erka, az ő szövegük fonódik egymásba. Vajon beszélhetünk-e úgy a történetről, hogy nem beszélünk arról, ez a két szöveg hogyan épül össze?


Angyalosi Gergely: A nagyszabás szétbomlása

Závada új regényét érezhetően komoly várakozás előzte meg. Ebben semmi meglepőt nem találhatunk, ha meggondoljuk, milyen nagy siker volt a Jadviga párnája. Nem egy kritikus - köztük magam is - egyenesen a hazai irodalomkedvelő réteg olvasási szokásainak, preferenciáinak fordulópontjaként, vagyis elemzésre méltó olvasásszociológiai jelenségként értékelte a "Jadviga-lázat". Amelynek kialakulása annál is figyelemreméltóbb volt, mivel jóformán semmiféle marketing-manőver nem előzte meg, s a szerző személye sem lehetett túlságosan ismert az irodalom-értők meglehetősen szűk táborán kívül. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az olvasók magukra vállalták a reklám és a hírverés funkcióját: egymásnak ajánlották, kézről-kézre adták a könyvet.A Milotával természetesen már más volt a helyzet. Tudtuk, hogy készül; a szerencsésebbek hallhattak belőle részleteket a szerző saját előadásában valamelyik író-olvasó találkozón; a kiadó is gondot fordított a piac előkészítésére (nagyon helyesen). Nem tudhatom, hogy ez az országos figyelem és várakozás mennyire sarkallta vagy bénította az írót. Azt sem, hogy ez a légkör ösztönözte-e hasonló megoldások választására, mint amilyenekkel a Jadvigában érezhetően sikert aratott, vagy egyszerűen egy kialakult és bizonyos értelemben megszilárdult írói világ önmozgásáról van szó. A Jadvigát kedvelő olvasó mindenesetre meglehetősen ismerős környezetben és atmoszférában találja magát.


Szávai Dorottya: Mézes-mákos testamentum

„Idézzen bárki akármilyen pontosan és bármit, hivatkozását úgyis elferdíti az az értelmezés, amibe ezt az idézetet önkényesen belefoglalja, hogy ezzel alátámassza igazát.” (Závada Pál)

Valljuk meg, a Jadviga párnája minősége, kivételes olvasói és szakmai sikere után feltehetőleg mindannyian nagy várakozással, ám – az említettekből adódóan – némi szorongással vettük kezünkbe Závada Pál új, első nagyregényéhez számos – kontextusbeli, narrációs, beszédmódbeli, sőt motivikus – szálon kötődő szövegét. A Milota cselekménye (pontosabban Milota György naplója, retrospektív elbeszélése) tudniillik nagyjából akkor kezdődik, amikor a Jadvigáé (az epilógust leszámítva) véget ér, azaz a második világháború után. A helyszín is azonos: Békés megye kettős nyelvű-etnikumú közege, s a „sztori” középpontjában ugyancsak szövevényes szerelmi kapcsolatok krónikája áll. Mi több, a Jadviga több alakja a Milota szereplői által elbeszélt múltbéli történetekben – amúgy balzaci módon – meg is jelenik.