Beszéd

Beszéd a 2005. évi Palládium-díj átvétele alkalmából

Hölgyeim és Uraim!

Ha az embert kitüntetik valamely opuszáért, óhatatlanul is dagad egy-két pumpafújásnyit a kebele meg az abba foglalt önérzete, s már-már nőni látja önnön ázsióját. Na, itt tanácsos megtorpanni, s észbe venni, hogy önmagában egy díj – noha jelez értékítéletet – sem fixre vehető nívót nem okvetlenül garantál, sem maradandóságot nem feltétlenül szavatol. (De persze ki sem zár.) Enművének esztétikai minőségét illetően a szerző mindenesetre burkolózzék szerény (de legalább álszerény) hallgatásba, s bízza a dolgot a szakmára, a közönségre, az időre.


Állóhajón Európába

Elhangzott az Eu-csatlakozás alkalmából 2004 május 1-én az A38 hajón tartott fölolvasáson

Megjelent az Eurovízió. Kortárs Magyar irodalmi antológia Litera Könyvek 2004 című kötetben


„Lenéztünk a hajógépházba,/ ahol a dugattyúk között/ a fűtők futkostak pucéran/ s vörösen, mint az ördögök…” De mi csak vitettük magunkat tempósan – „kétfelől kéklő hegyek úsztak” – a nőhöz, akivel ezentúl már én is, te is, mi is…

Noha állítólag megvolt már, sőt, honi közfelfogásom szerint most is megvan, többé-kevésbé. De hogy – ugyancsak állítólag – eztán már én és magyarjaim is ugyanúgy, mint a többiek… Hogy eddig miért nem, és most miért igen?, történelmi okból, földrajzi. Irodalmi, ez az! – hisz valamiért csak ki lettünk szemelve.


Magyarjaim erkölcsi csődje

- ez itt az alcím - árnyalja a szöveges tartalom címében rejlő jelentéstartalmat



Előadás a lipcsei könyvvásáron 2004. március 26-án rendezett "Elűzés, kiűzetés" című vitához



Amikor először hallottam arról a németországi kezdeményezésről, hogy a II. világháború után elüldözött és kitelepített népcsoportok lábnyomát is ki kéne nagyítani Európa dicstelen történelmének térképén, s hogy ez a kezdeményezés miféle ellenvetéseket váltott ki a német közvéleményben – megirigyeltem ezt a vitát. Kívánom magunknak az ő gondjaikat: Az olyan aggodalmakat például, hogy – úgymond – ily módon nem „tettesekként”, hanem „áldozatokként” lennének fölmutatva a németek, vagy hogy ez elvonná a figyelmet a minden elképzelhetőn túli üldöztetésről, a holokausztról. Az efféle ellenérvek ugyanis – a magyar történelemre lefordítva – sajnos kevéssé volnának valószínűek Magyarországon. Nálunk kevesen nehezményeznék, ha elterelődne a figyelem felmenőink „tettes”-mivoltáról – a közfelfogásban a magyarok ugyanis rendre a történelem áldozatai pusztán –, a holokausztra irányuló figyelmet pedig sokan sokallják máris.


Részlet a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián 2006. december 18-án tartott székfoglaló előadásból

Hölgyeim és Uraim!

2005 februárjában bizonyos alkalommal, amely legutóbbi regényemmel volt kapcsolatos, afféle „beszédet” kellett a hallgatósághoz intéznem. Mivel hogy e mai összejövetel számomra hasonlóan megtisztelő és bátorító, engedjék meg, hogy fölidézzem annak pár gondolatát és egy gesztusát.

Akkor ugyanis elhatároztam, hogy – függetlenül opuszom esztétikai minőségétől, hisz e tekintetben a szerző burkolózzék szerény (de legalább álszerény) hallgatásba – ami e műbe foglalt kérdések tárgyát illeti, azaz tematikus tekintetben nem fogok csöndben maradni. Megragadtam tehát az alkalmat, és bátorkodtam fölajánlani A fényképész utókora című regényemet a nemzeti irodalom befogadó kebelébe, szövegének testébe. Hátha tekinteni lehetne ezt a könyvet is egyetemesen magyar nemzeti sorsunk fundamentumait feszegetőnek, nép-nemzeti gyökerűnek s elköteleződésűnek – annak ellenére, hogy…


Betű pont magyar

Testvéreim a mennyei teremtő világhálóban - vö. hálót adj nekünk, ne halat, azt magunk is kifogjuk -, köszöntelek benneteket ebben az ünnepi órában. Jól kifogtuk, mi?, megvan a kis jövevény - ebihal vagy sellő, majd elválik -, csapott is egyet-kettőt a farkával, a nevét is bejegyeztette már, most tehát ez afféle keresztelő, dínomdánom, hejehu. Tudjuk már, de szögezzük le: Úgy hívják, hogy litera-pont hu

Az ünnepelt litera-pont és a nagyérdemű hu-közönség engedelmével - először egy személyes emlék:

Az ember olvasni tanul Tótkomlóson. S nem lévén otthon egyéb írástudó, mint a nagymama, a fölmerülő szakmai kérdést - hogy ugyanis milyen betű ez - ilyeténmódon muszáj adaptálni:

Aká je táto litera?

Sssö! No tak, csítaj peknye!, hogy tehát ezen információ birtokában betűzze ki csak szépen az ember.

ÉLET É...Sssö - no, nem irodalom, a tudomány volt előfizetve. Mondjuk ez olyan... takí... újság, alebo folyóirat, képeken is obrazuju, zse mi hír a nagyvilágban, lehet nézegetovaty. Hemzseg benne a temérdek litera, hu-hú, lehet csítaty. Olvas a magyar. Lehet píszaty. Betűvető magyar.